Fehéroroszországban a Roszatom 2400 megawatt összteljesítményű atomerőművet épít Asztravecben, a tervek szerint az első blokkot 2019-ben, a másodikat 2020-ban adják át, és azok az országban termelt energia 30 százalékát biztosítják majd – fejtette ki a fehérorosz energiaügyi miniszter szerdán Minszkben a XXII. fehérorosz energetikai és ökológiai fórum plenáris ülését követően magyar újságíróknak.

astrAz építés alat álló erőmű – fotó:  Reuters / Scanpix

Vlagyimir Potupcsik hozzátette, hogy az asztraveci atomerőmű két blokkja 18 milliárd kilowattóra áramot termel majd évente, és hangsúlyozta, az atomerőmű belépésével az ország energetikai rendszerét tovább diverzifikálják, emellett 5 milliárd köbméter földgázt takarítanak meg. Jelenleg Fehéroroszország gázfogyasztása 11 milliárd köbméter. Ez is azt mutatja, hogy az atomerőmű elősegíti az ország energiabiztonságának növelését – jegyezte meg.

Az atomenergia választásánál szempont volt az is, hogy tiszta energiáról van szó, ami fontos a párizsi klímacsúcson vállalt kibocsátási érték teljesítéséhez. Az atomerőmű építése során a fővállalkozó Roszatom orosz atomenergetikai konszern jelentős megrendelést ad fehérorosz vállalatoknak, például az építési, szerelési munkák 70 százalékát helyi vállalkozások végzik. Ezzel a vállalkozások lehetőséget kapnak a fejlődésre, a későbbiekben pedig részt vehetnek külföldi atomerőmű projektek kivitelezésében is – mondta az energiaügyi miniszter.
Az asztravecihez hasonló blokkokat épít a Roszatom a paksi atomerőmű bővítésekor Magyarországon.

A Roszatom nemrégiben közölte, hogy leányvállalata, a Ruszatom Szerviz az idei moszkvai Atomexpo nemzetközi fórumon történt egyeztetés alapján képzést tartott a VVER-1200-as atomerőművi blokkról az MVM-csoport mérnök irodájánál, az MVM ERBE Zrt.-nél, hogy ismertesse az új paksi blokktípus tervezési sajátosságait. A Roszatom a szerződés értelmében két képzési modulban adja át a VVER-1200-as blokkal kapcsolatos műszaki ismereteket. Az első oktatási szakasz után egyeztetik a második modul időpontját, amelyet Szentpéterváron tartanak majd meg.

A Ruszatom Szerviz Rt. a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern villamos energetikai divíziójának tagvállalata, amely az Oroszországon kívül működő, VVER-technológiát használó atomerőművek számára nyújt teljes körű üzemeltetési, javítási, karbantartási szolgáltatást. A Ruszatom Szerviz külföldi megrendelésállománya megközelíti az 500 millió dollárt.