A Siemens Zrt. megbízásából végzett kutatás szerint tízből kilenc magyar cég szerint jelent versenyelőnyt a digitalizáció. Az eredmények alapján egy, a vállalatok digitális felkészültségét összefoglaló Digitalizációs Index is készült.

digitalizáció

Az energiaágazat, egészségügy, közlekedés, ipari gyártás és ingatlanfejlesztés területén végzett reprezentatív kutatás szerint a közép- és nagyvállalatok 44%-a már több mint öt éve, 80 százaléka pedig már legalább két éve foglalkozik digitalizációhoz köthető fejlesztésekkel, melyre átlagosan éves árbevételük 2,7%-át költik.

A befektetések megtérülése már az első évek után is egyértelműen pozitív, hiszen 10-ből 9 megkérdezett vezető nyilatkozott úgy, hogy valódi versenyelőnyt biztosítanak számukra a digitalizációhoz köthető fejlesztések, 79 százalékuk pedig további digitális fejlesztéseket is tervez a következő 1-3 évben. Ennek oka, hogy a hazai cégek jelentős része szerint a digitalizáció révén növekszik a működési megbízhatóság és a hatékonyság, valamint jobban nyomon követhetővé válnak a szervezeten belüli folyamatok.

„A kutatás célja, hogy felmérje a magyarországi vállalatok digitalizációhoz való hozzáállását, és az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, terveiket, véleményüket. A digitalizáció nem csak jelentős fejlődési lehetőséget biztosít a vállalatok számára, hanem kiemelt fontossággal bír az ország gazdaságának versenyképessége szempontjából is” – mondta el Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.


A Siemens értelmezése szerint a digitalizáció az üzleti környezet egészére hatással van, részét képezi az automatizálás, a folyamatok optimalizálása, valamint az adatok gyűjtés és elemzése is. Olyan összetett folyamat, melynek segítségével optimalizálhatjuk egy vállalat működésének szinte minden területét.