Az ABB 20 millió dollár értékű megbízást nyert a Network Rail-től pálya menti erősáramú elektronikai megoldás szállítására nagysebességű villamos motorvonatokhoz.

Az Egyesült Királyság kiemelkedő jelentőségű vasúti fővonala, az East Coast Mainline (ECML) Londont és Edinburgh-t köti össze. A vasúti infrastruktúra tulajdonosa és üzemeltetője, a Network Rail arra készül, hogy közel 200 km/óra sebességgel közlekedő Hitachi Intercity Express vonatokat állít forgalomba. Az új szerelvények várhatóan 2018-tól állnak az utazóközönség rendelkezésére. Az új vonatok hibrid hajtásúak, egyaránt üzemeltethetők diesel olajjal és villamos energiával is. Doncaster közelében egy pályaszakaszon, illetve a Hitachi új gördülőállomány kiszolgálására létesítendő járműtelepén többlet vontatási teljesítmény biztosítására lesz szükség.

abb01Az ABB megoldása 60%-os költségmegtakarítást jelent majd – fotó: ABB

Az új szerelvények villamos vontatásához háromszor nagyobb villamos teljesítmény kell, mint amit a jelenlegi hálózat biztosítani tud. Ilyen esetekben az a bevett gyakorlat, hogy nagyfeszültségű hálózati csatlakozást építenek ki, ami azonban nagyon költséges és igen időigényes lehet. A szokásos megoldás helyett az ABB egy statikus frekvencia-átalakítóra (Static Frequency Converter / SFC) alapozott megoldást fejlesztett ki, amely a meglévő Northern Powergrid villamosenergia-elosztó hálózatról érkező áramot fogja átalakítani. A becslések szerint az új nagyfeszültségű hálózati csatlakozás kiépítési költségeihez képest az ABB megoldása 60%-os költségmegtakarítást jelent majd.

Az esetek többségében az SFC beépítésének az a fő célja, hogy segítségével inkompatibilis villamos hálózatokat kössenek össze. Az SFC alkalmazásának egy jellemző példája, amikor a 60 Hz-es fedélzeti hálózattal rendelkező tengeri utasszállító hajónak rá kell csatlakoznia a kikötő 50 Hz-en üzemelő parti villamos hálózatára.



Az ECML doncasteri szakaszán az SFC nem a hálózati frekvencia átalakítását végzi majd. Az SFC-nek az lesz a feladata, hogy a helyi elosztóhálózatról érkező 33 kilovoltos tápáramot a vonatok számára egyfázisú, 25 kilovoltos pálya menti tápárammá alakítsa. Az ABB komplett SFC megoldást szállít a Network Rail számára, ebbe beletartoznak a teljesítményelektronikai rendszerek, transzformátorok, kapcsolóberendezések és a kábelezés is. Az ABB a megbízást 2017 második negyedévében nyerte el.

“A Doncaster ECML projekt kiváló példa arra, hogy intelligens megoldásokkal a vasúti projektek esetében is csökkenteni lehet a hálózatcsatlakozási költségeket” – nyilatkozata Patrick Fragman, az ABB Energetikai Hálózatok divíziójához tartozó Hálózatintegrációs szakág vezetője. “Az ABB jelen megoldása azt is bebizonyítja, hogy az innováció nem minden esetben jelenti valamilyen új technológia alkalmazását. Esetünkben a kipróbált és már bevált SFC technológiát alkalmazzuk olyan módon, hogy az számos hasonló projektben kínálhat megoldást a meglévő vasúti hálózatok villamos korszerűsítése terén.”

railwayEgy statikus frekvencia-átalakítóra alapozott megoldás – fotó: ABB

Az ABB hasonló SFC alkalmazást épített ki az ausztráliai Brisbane Wulkuraka járműtelepén is. Az ABB megoldása biztosítja az áram-betápláló állomás korszerűsítését, és lehetővé teszi a Queensland Rail számára, hogy a délkeleti régióban valóra váltsa vasútbővítési terveit. Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója az energetikai termékek, a robotika és hajtások, az ipari automatizálás és az energetikai hálózatok terén. Termékeit világszerte a közüzemi energiaszektorban, az iparban, a közlekedésben és az infrastrukturális szektorban működő vevőinek kínálja.

Az innováció terén több mint 125 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban az ipari digitalizálás jövőjét formálja, meghatározó szerepet játszik az energetika átalakításában és a negyedik ipari forradalomban is. Az ABB több mint 100 országban működik, és 132 000 főt alkalmaz. Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű-, valamint energiaszektorban.