Az áram- és gázhálózat rekonstrukciójára, valamint új beruházások energiaigényének kiszolgálására mintegy 900 millió forintos beruházást tervez idén az E.ON Zala megyében.

Nagyon jelentős az idei fejlesztési igény – fotó: pexels.com

Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója csütörtökön, Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, beruházásaik egyszerre szolgálják az élet, illetve az ellátás biztonságát is.

Az elmúlt 17 év statisztikai adatai szerint a negyedére csökkent az E.ON ellátási területén az az idő, ameddig üzemzavar miatt szünetelt a szolgáltatás egy-egy fogyasztónál. Amíg 2000-ben több mint 250 perc volt évente ez az idő, tavaly már 60 perc alá csökkent.

A szolgáltató egyre több figyelmet fordít a madárvédelemre is, a Földművelésügyi Minisztériummal, a nemzeti parkokkal, valamint állatvédelmi szervezetekkel közösen döntenek olyan beruházásokról, amelyek az áramütésektől védik meg a madárvilágot – jelezte Gelencsér Lajos.

Kitért arra is, hogy az áram- és gázszolgáltatások iránti igény pontosan mutatja a gazdaság állapotát is, az új beruházások miatt évek óta emelkedőben van az enegiaszükséglet. Nagyon jelentős az idei fejlesztési igény, leginkább az észak-dunántúli és a kelet-magyarországi térségben.