Megérkezett az első két Siemens Vectron villamos mozdony a GYSEV Zrt-hez. A Siemens még az idei évben leszállítja mind a 9 megrendelt Vectront. A járművek a hazai személyszállításban és a nemzetközi árufuvarozásban teljesítenek majd szolgálatot.

A GYSEV Zrt. és a Siemens képviselői márciusban írták alá a beszerzési szerződést öt, ill. opcionálisan további négy villamos mozdony megrendeléséről. Azóta biztossá vált, hogy a vasúttársaság él opciós jogával, így összesen kilenc Siemens Vectron villamos mozdonyból állhat a GYSEV flottája. A gyártó cég hónapokkal a leszállítási határidő előtt átadta az első két Vectron MS mozdonyt a GYSEV számára. Az első, új mozdonyt május 23-án, ünnepélyesen felavatták a soproni vasútállomáson.

„Hosszú ideje terveztük és gondos munkával készítettük elő a vontató járműparkunk fejlesztését. Véleményem szerint a lehető legjobb megoldást választottuk, hiszen kedvező feltételekkel vettünk fel hitelt, a rendelkezésünkre álló forrásból pedig az európai vasútvonalakon hosszú évek óta bizonyító Siemens Vectron mozdonyokat vásároltunk. Dinamikusan fejlődő vasúttársaságunknak nagy szüksége volt az új vontató járművekre. Külön öröm számomra, hogy várhatóan még az idei évben az összes mozdonyt leszállítja a Siemens” – mondta Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

gysevMég az idei évben leszállítják az összes mozdonyt – fotó: SIEMENS / GYSEV

A vasúttársaság állományába kerülő első két mozdony háromáramnemű, így az európai vasútvonalak többségén képes közlekedni. Ezeken kívül még egy háromáramnemű, ill. hat darab kétáramnemű mozdonyt rendelt meg a GYSEV, utóbbiak közül kettőben dízel segédhajtás is rendelkezésre áll majd. A mozdonyokat elsősorban a nemzetközi árufuvarozásban használja majd a társaság, de az új vontatójárművek megjelennek a hazai InterCity-forgalomban is. Ennek megfelelően a GYSEV Zrt. és a GYSEV CARGO Zrt. logóinak szín és formavilágát is megjeleníti az új, zöld sárga és fehér alapszínekre festett mozdonyok arculata.

„Nagy elismerés számunkra, hogy immáron 130 éve megbízható partner lehetünk az ország vasúti közlekedésének fejlesztésében. 1887-ben az első villamos vontatású közúti vasutat, vagyis az első budapesti villamost a Siemens hozta létre, ma pedig a GYSEV flottájának legújabb Vectron mozdonyát adhatjuk át. Vállalatunk újra bebizonyította, hogy kiemelkedő teljesítményű vasúti járműveivel méltán járul hozzá a hazai villamos hajtású vasúti közlekedés modernizációjához” – mondta el Dr. Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője.

Az első két mozdony az 500-as és 501-es pályaszámot kapta. Jelenleg a járművek hatósági engedélyeztetési eljárása zajlik, a két új villamos mozdony várhatóan júniusban állhat forgalomba.

Európában 29 vasúttársaságnál, összesen 490 darab Vectron teljesít szolgálatot. A Siemens a legkülönfélébb vontatási igényekre fejlesztette ki a Vectron mozdonycsaládot. A mozdonyok ETCS L2 mozdonyfedélzeti berendezéssel vannak felszerelve, így belföldi és határon átlépő személy- és tehervontatásra egyaránt alkalmasak, akár 160 km/h csúcssebesség mellett.

A mozdony kialakítása rugalmas és az igényeknek megfelelő konfigurálást tesz lehetővé: különböző vontatási teljesítménnyel, több feszültségű, egy és két áramrendszerű (AC, DC, illetve dízel-elektromos) meghajtással. Az országspecifikus vonatbefolyásoló rendszerek egyszerűen kicserélhetők vagy kiegészíthetők. Jelen pillanatban többek között Németország, Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Szlovénia vasúti hatósági engedélyével rendelkeznek.

gysev02Az átadás pillanatai – fotó: SIEMENS / GYSEV

A Siemens AG a világ egyik vezető technológiai vállalata, mintegy 200 országban van jelen fejlesztéseivel a digitalizáció, az automatizálás és a villamosítás területén. A 2016. szeptember 30-ával zárult gazdasági évben a Siemens 79,6 milliárd euró árbevételt, valamint mintegy 5,6 milliárd euró adózás utáni eredményt ért el, és több mint 350 ezer munkatársat foglalkoztatott világszerte. Magyarországon a Siemens 130 éve, az első budapesti villamosvonal megépítésével kezdte meg tevékenységét, és azóta is meghatározó szerepet játszik az ország modernizációjában. 

A hazai Siemens-csoport tevékenysége az energiatermelés, -feldolgozás és -továbbítás, az ipari automatizálás, az épülettechnológia, a közlekedés és infrastruktúra, az egészségügy, valamint a szoftverfejlesztés területére terjed ki. A Siemens Zrt. mellett a Siemens Healthcare Kft., a Siemens Wind Power Kft., valamint az evosoft Hungary Kft. is a csoport tagja, amely Magyarországon több mint 3000 munkatársat foglalkoztat.