A tavalyi 7,5%-os növekedés 3-5%-ra lassulhat az elemzők előrejelzései szerint. Az első negyedévi lassú növekedés főként az átmeneti hatások határozták meg, emellett az év további időszakában romolhat az ország külső piacának felvevőképessége.

gyártó üzem

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken kiadott előzetes adatai szerint márciusban az ipari termelés volumene 4,6%-al maradt el az előző hónap adataihoz képest, miközben 1,1%-al csökkent az ipar kibocsájtása. Ez azt jelenti, hogy már ötödik hónapja tart a visszaesés.

Az év eleji lassú kezdés hatással lehet az egész évi teljesítménye, így a növekedés nem fogja meghaladni a 4%-ot. Ezzel szemben olyan találgatások is hallható, amik a belső kereslet felélénküléséről szólnak, ez az autóeladások és az egyes ágazatok kapacitásának felfutását eredményezheti. Ez a pozitív hatás növelné a termelést, ezáltal az ipari növekedés is elérheti az 5%-ot.

ipari termelés grafikon

Kép: MTI

Az ipari termelés visszaesését elsősorban a járműgyártás csökkenése, ami csupán egy átmeneti időszak. A két fő autógyár termelése modellfrissítés miatt átmenetileg csökkent, ez azonban a frissítést követően a megrendelésekben, így az ipari termelésben is, nagymértékű növekedést várnak.