Napelemes rendszert épít ki telephelyein a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, amely a magyar állam és az Európai Unió segítségével megvalósuló beruházáshoz 245 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) pályázatán – tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.

spVárhatóan még az idén megkezdik a telepítést – fotó: solarpowerauthority.com

A közlemény szerint a rendszert 42 helyszínen építik ki, többek közt a nyíregyházi központi irodaházban, 23 szivattyútelepen, 15 árvízvédelmi központban, de egy kisebb műhely és egy árvízkapu is benne van a fejlesztésben. A napelemekkel a működéséhez szükséges energiát kívánja megtermelni az igazgatóság.

A központi irodaépület éves fogyasztása várhatóan 150 ezer kilowattóra lesz, ezt két, egymást kiegészítő rendszer termeli majd meg, a további helyszíneken 50 kilovolt amper csatlakozási teljesítmény alatti, háztartási méretű napelemes rendszerek kialakítása a cél.

Az összes rendszer által előállított éves energiamennyiség a tervek szerint csaknem 1500 gigajoule lesz, ami jelentős energiaköltség-megtakarítást eredményez. A napelemes rendszereket várhatóan még az idén telepítik, a munkálatok a befejezési határideje 2018. február 28.