Az Opel szentgotthárdi gyárában tavaly csaknem 630 ezer motort gyártottak, 23 százalékkal haladva meg az eddigi legnagyobb termelési volument – mondta el Grzegorz Buchal, az Opel Szentgotthárd igazgatója Budapesten újságíróknak, az előző évet értékelve.

opel szentgotthárdAz Opel szentgotthárdi gyára– fotó: opel.com

Az idei rekord előtt a legnagyobb darabszámot 1999-ben és 2015-ben bocsátotta ki a gyár, mindkét évben mintegy 512 ezer motor készült. A tavaly előállított motorok nagy része, több mint 470 ezer a legkorszerűbb technológiát alkalmazó Flex gyárban készült, itt 38 motorvariánst gyártanak. A korábbi generációs Family motorokat gyártó üzemrészben 158 ezer motort állítottak elő tavaly.

Szentgotthárdon az Opel valamennyi modelljéhez készülnek motorok, az év autója címet 2016-ban elnyerő Astráké pedig mind innen kerül ki. Február közepén várhatóan már a 9 milliomodik motort szerelik össze a magyarországi gyárban.

Grzegorz Buchal jelezte, hogy az idén 2016-hoz hasonló számokat várnak. A Flex gyár gyakorlatilag teljes kapacitásán működik – tette hozzá. Szentgotthárdon az Opel eddig 1,4 milliárd eurót fektetett be: a magyarországi motorgyár az Opel legnagyobb ilyen üzeme, amely több mint 2000 embernek ad munkát.

Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy tavaly a márkakereskedések 10 536 új Opelt értékesítettek Magyarországon. Ezzel a személyautók és kishaszonjárművek piacán 8,9 százalékos a részesedése, a harmadik helyen áll a márkák sorrendjében.

Az előző évek növekedése ezúttal mérséklődött, a személyautó-eladásokban 6 százalékos volt, alacsonyabb, mint a piaci átlag – tette hozzá Koncz Gábor. Megjegyezte, ugyanakkor a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének statisztikája szerint 2016-ban növekedett a reexport, ez pedig jelentősen torzítja az értékesítési adatokat.

Szólt arról is, hogy a márka 2017-ben hét új modellt mutat be. Ezek között lesz az Ampera-e elektromos autó, amely azonban Magyarországra csak később érkezik. Európában tavaly az Opel mintegy 1,16 millió autót adott el, 46 ezerrel többet, mint egy évvel korábban. Piaci részesedése változatlanul 5,73 százalék.