Többek között Zala, Baranya, Vas, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is akadozott az áramszolgáltatás a Péntek este kezdődött havazás miatt.

Az E.ON Hungária Zrt. péntek esti tájékoztatása szerint összesen 56 zalai és Vas megyei településen, csaknem 10 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.

Elsősorban Lenti, Szentgotthárd és Körmend térségében, többségében zalai településeket érintően volt áramkimaradás, ami a tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek vagy az áramhálózatra dőlt fák miatt következett be. A rendőrség arról adott hírt, hogy az érintett településeken a szombat hajnali órákra a szakemberek elhárították a hibát, helyreállt az áramszolgáltatás.

power linesA távvezetékek annyira nem szeretik a fagyot – fotó: mendelu.cz

Szintén hajnalra feloldották a kamionok számára elrendelt forgalomkorlátozást a magyar-horvát határátkelőkön. Az intenzív havazás következményeként kialakult útviszonyok miatt Letenyénél sem léphettek át Horvátországba a 7,5 tonna össztömeg feletti gépjárművek péntek délután óta.  A korlátozást a horvát hatóságok szombat hajnalban feloldották, a kamionok újra közlekedhetnek.

Nyolc Baranya megyei település 2400 fogyasztási helyén szünetel jelenleg az áramszolgáltatás a péntek este kezdődött havazás miatt – tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs referense a sajtót.

 


Varga Ivett közölte,hogy jelenleg nincs áram többek között Komló 290 fogyasztási helyén, illetve Orfűn, Helesfán és Almamelléken. A tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek, de főként az áramhálózatra dőlt fák miatt következtek be a meghibásodások, elsősorban a Mecsek térségében – tette hozzá. Kitért arra is, hogy az éjszaka még üzemszünet volt Csebény, Feked, Óbánya, Szágy, Horváthertelend településen is, de a hibát kijavították.

Az éjszaka még üzemszünet volt Csebény, Feked, Óbánya, Szágy, Horváthertelend településen is, de a hibát kijavították. Jelezte, az E.ON szakemberei a katasztrófavédelem munkatársaival közösen, megerősített készenlétben, folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán.

metElőrejelzett tengerszinti légnyomás és felhőzeti kép 2017. január 14-én 13 órakor  – kép: OMSZ

Sárkány Sándor, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a megyében péntek este óta tizenkét fakidőléshez és egy árokba csúszott jármű mentéséhez riasztották a munkatársaikat.

Ismét van áram azon a három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, ahol szombat reggel műszaki meghibásodás miatt nem volt áramszolgáltatás – közölte Dóka Imre, a megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Dóka Imre emlékeztetett arra, hogy a kimaradás Tiszaszentmártonon, Eperjeskén és Zsurkon mintegy ezerkétszáz fogyasztói helyet érintett. A melegedőhelyeket nem kellett igénybe venniük az ott lakóknak – tette hozzá a szóvivő.