Újabb rekordévet zárt 2016-ban a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalata tavaly öt százalékkal növelte termelését – közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

kia slovakiaA Kia szlovákiai üzeme – fotó: press.kia.com

Az autómárka vágtapolcai üzemében, a Kia egyetlen európai gyárában 339 ezer ötszáz gépkocsi és több mint 612 ezer autómotor készült tavaly.

A gyártás 64 százalékát a márka városi terepjárója (SUV), a Kia Sportage, 28 százalékát a Kia cee'd, a többit a Kia Venga kis családi autó adta. Tavaly a vállalat értékesítési piacainak rangsorában az első Nagy Britannia lett 16 százalékkal, a második és harmadik Németország és Oroszország 9 százalékos részesedéssel. Tavalyelőtt Oroszország még első volt, 14 százalékkal.

A közlemény szerint Eek-Hee Lee, a Kia Motors Slovakia elnöke azt mondta, hogy ebben az évben Szlovákiában újabb 130 millió eurót fektetnek be, az összeg legnagyobb hányadát a gyártósorok átalakítására fordítják, mert új modell gyártására készülnek.

A KIA Motors Slovakia Szlovákia második legnagyobb kapacitással rendelkező autógyára. A vállalat több mint 3800 alkalmazottat foglalkoztat, amivel az egyik legnagyobb munkáltató az országban. A vágtapolcai gyárban 2006-ban indult a sorozatgyártás, azóta csaknem 2,6 millió gépkocsi készült itt.