Leállt a termelés az Electrolux jászberényi fagyasztóláda üzemben
2020-04-17 10:00:17
A gyártás leállítása a cég üzleti átalakulásával van összefüggésben – közölte az Electrolux Lehel Kft. közleményben az MTI-vel csütörtökön.
A gyártás leállítása a cég üzleti átalakulásával van összefüggésben – közölte az Electrolux Lehel Kft. közleményben az MTI-vel csütörtökön.
Csaknem félmillió kínai vállalat szűnt meg véglegesen első negyedévben, miután az új koronavírus-járvány térdre kényszerítette a világ második legnagyobb gazdaságát – írta internetes oldalán egy hétfőn megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Az ubitricity és a westminsteri városi tanács együttműködésével megvalósult projekt a meglévő infrastruktúra kihasználásával 24 lámpaoszlopot alakított át sikeresen töltőpontokká elektromos járművek számára.
A bruttó villamosenergia-felhasználás 2,3 százalékkal emelkedett Magyarországon az idén az első három hónapban a tavalyi év első három hónapjához képest, az export-import szaldó 27,3 százalékos részaránya eközben elmarad a tavalyi 31,5 százaléktól – állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) honlapján frissen közzétett adatokból.
Az olajkitermelés csökkentéséről megkötött OPEC+ megállapodás jelenlegi paraméterei az orosz gazdaságra és költségvetésre gyakorolt hatásuk tekintetében teljes mértékben megfelelnek Oroszország érdekeinek – jelentette ki Alekszandr Novak energiaügyi miniszter az orosz kormány szerdai online ülésén.
Április 20-tól fokozatosan újraindítják a koronavírus-világjárvány miatt felfüggesztett termelést a Volkswagen német autógyártó társaság európai üzemeiben.
Az első negyedévben az ipari ingatlanok iránti bruttó kereslet Budapesten és környékén 79 660 négyzetmétert tett ki, ami stagnálást jelez az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az MTI-vel.
Új exporttámogatási és beruházás ösztönzési program elindításáról döntött a kormány – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülést követően az MTI-nek.
Márciusban 2488 cégalapítást tettek közzé Magyarországon, ami még a 2019-es havi átlagot is meghaladja – derül ki az Opten csütörtöki közleményéből.
A turisztikai látványosságok több mint harminc százaléka semmisült meg helyreállíthatatlanul a csernobili tiltott övezetben tíz napon át pusztító tűzben – jelentette ki szerdán Jaroszlav Jemeljanenko, a csernobili utazásszervezők szövetségének vezetője az egyik ukrán televízió műsorában.
A Landesanstalt Schienenfahrzeuge Baden-Württemberg (SFBW) 20 Mireo Plus B vonatot rendelt a Siemens Mobility-tól.
A kaliforniai székhelyű Tesla 2019. január 7-én kezdte meg Sanghajban első, az Egyesült Államokon kívüli üzemének építését, amely egyúttal a legelső, teljes mértékben külföldi kézben levő autógyár Kínában.
Egyre több hír szól újrainduló gyárakról, a termelést fenntartó intézkedésekről, illetve termékekről és szolgáltatásokról, amelyek a járvány idejére, de akár azt követően is használhatók lesznek.
A Hankook Tire rácalmási gyáregysége kedden zökkenőmentesen újraindította a gyártási folyamatokat, hogy az üzleti partnerei folyamatos kiszolgálását a jövőben is biztosítani tudja – közölte a Hankook Tire Magyarország Kft. kedden az MTI érdeklődésére.