Csökkentek a német gyáripari megrendelések decemberben
2020-02-12 08:00:21
A várt növekedés helyett tavaly február óta legnagyobb mértékben csökkentek decemberben a német gyáripari megrendelések havi összevetésben.
A várt növekedés helyett tavaly február óta legnagyobb mértékben csökkentek decemberben a német gyáripari megrendelések havi összevetésben.
Az elektromos autózás terjedése Európa-szerte a töltőhálózat fejlődésének és az állami támogatásoknak köszönhető, és a továbbiakban is ezeket kell bővíteni – közölte a LeasePlan kedden az MTI-vel.
Csaknem tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt heti viharok miatt, a társaságok úgy kalkulálnak, hogy a következő hetekben akár az egymilliárd forintot is elérheti a kifizetések összege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn.
Csaknem egymilliárd forintból fejlesztette – 50 százalékos európai uniós támogatással – a mezőgazdasági gépgyártást Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében a szolnoki székhelyű McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft.
Jelentősen, mintegy 30 százalékkal növelte árbevételét tavaly a bőrbevonatú autóalkatrészeket gyártó bonyhádi Schäfer-Oesterle Kft. – közölte a cég francia tulajdonosa az MTI-vel.
Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki.rnrn
Rekordütemben nő egy erősen üvegházhatású gáz légköri koncentrációja annak ellenére, hogy 2017-es jelentések szerint csaknem teljesen megszűnt a globális kibocsátása – derült ki a Bristoli Egyetem kutatóinak vezetésével készült új tanulmányból.
A japán Bridgestone tatabányai gumiabroncs gyárából elindította Kecskemétre az első szállítmány abroncsot, amelyet speciálisan az ott készülő Mercedesekre terveztek – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Raktárakkal, csarnoképülettel és modern eszközökkel bővítette termelési kapacitását az egyedi gyógyszeripari gépek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Quick 2000 Kft. Tiszavasváriban. Az összesen több mint 350 millió forint értékű beruházásokat pénteken adták át a Tisza-parti kisvárosban.
A Richter Gedeon Nyrt. 2019-ben 51,697 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 17,6 százalékkal nagyobb az előző évinél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
A létesítmény négy blokkja a bruttó hazai termelésnek csaknem a felét adta – közölte honlapján az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szerdán.
A kerékpár-használathoz hasonló feltételek mellett lehet ezentúl elektromos rollerekkel közlekedni a romániai utakon. Az erről szóló sürgősségi rendeletet keddi ülésén fogadta el a bukaresti kormány.
Az orosz harcirepülőgép-gyártás egységesítése érdekében összevonják a MiG és a Szuhoj vállalatot a Védelemi Ipari Komplexumon belül – közölte csütörtökön a fejlett technológia exportjára szakosodott Rosztyeh orosz állami vállalat sajtószolgálata.
Mintegy háromezer köbméter veszélyes hulladék ömlött ki a közép-szlovákiai Csabrágvarbók (Cabradsky Vrbovok) község közelében lévő biogáz üzem egyik konténeréből csütörtökön – közölte a szlovák rendőrség.